Egyháztörténeti feldolgozások
Tóth Ferentz: A Pápai Reformata Szent Ekklésiának rövid históriája (1808)
Tóth Ferenc (Vörösberény, 1768. november 19. – Pápa, 1844. szeptember 2.) református lelkész, 1801-től pápai teológiai tanár, 1816-tól dunántúli egyházkerületi főjegyző, 1823-tól pápai egyházmegyei esperes, 1827-től haláláig dunántúli református püspök, aki jelentős teológiai és egyháztörténeti műveivel beírta nevét a magyar tudománytörténetbe. Egy-egy művének közzétételével szellemi örökségét szeretnénk széles körben megismertetni.
Tóth Ferentz: A Magyar és Erdély Országi protestáns ekklésiák históriája (1808)
Tóth Ferenc (Vörösberény, 1768. november 19. – Pápa, 1844. szeptember 2.) református lelkész, 1801-től pápai teológiai tanár, 1816-tól dunántúli egyházkerületi főjegyző, 1823-tól pápai egyházmegyei esperes, 1827-től haláláig dunántúli református püspök, aki jelentős teológiai és egyháztörténeti műveivel beírta nevét a magyar tudománytörténetbe. Egy-egy művének közzétételével szellemi örökségét szeretnénk széles körben megismertetni.
Tóth Ferentz: A református püspökök élete (1808)
Tóth Ferenc pápai református teológia-professzor 1807. május 23-án fejezte be a dunántúli református püspökök életét feltáró monográfiáját, melynek kiadását Oswald Zsigmond egyházkerületi cenzor június 12-én engedélyezte. Az úttörő monográfiát - mellyel a szerző "mind édes Anyai nyelvünket, mind Hazai Literaturánkat" kívánta "gyarapitani és pallérozni" - a következő évben a győri Streibig nyomdában állították elő.
Tóth Ferentz: Lelki pásztori gondviselés 1806
Tóth Ferenc (1768-1844) a göttingeni egyetemről hazatérve, 1801-ben lett a pápai református kollégium teológiai akadémiájának a professzora, aki tudatosan törekedett arra, hogy hallgatóit korszerű tankönyvekkel lássa el. Ezek egyike a Péli Nagy Andrásnak, az egyházkerület és a kollégium fő patrónusának ajánlott kézikönyv, a Lelki pásztori gondviselés vagy Cura pastoralis.
Zsigmond Ferenc: A Debreceni Református Kollégium története 1538(?)-1938
(1937) „… De a Nagytemplomnak és a Kollégiumnak ez a
középponti és egymás melletti helyzete
nem térbeli jelenségként vált Debrecen igazi nevezetességévé,
hanem a szó átvitt értelmében: e két intézmény eggyéforrott
négyévszázados életének a varos hatarain messze
túlszárnyaló történelmi jelentőségével. Maga a két épület
természetesen csak jelkép, alkalmi hordozója eszmei nagy
rendeltetésüknek, mai alakjakban egyik sincs meg másfélszáz
esztendős, de meg-megújuló falaik négy évszázad óta mindig ugyanazt az örök lelki kútfőt kerítik és boltozzák be…”