Egyháztörténeti feldolgozások

"....ama szellemi közösség, egység s testvériség érzetének megnyilatkozását látom, a mely hitvalló és vértanu apáinkat egykoron jó és balsorsban mindég áthatotta, egybefüzte. Mikor a gályarabságból kiszabadított evangyéliomi lelkészek megmentőjüknek Ruyter admiralisnak hajójára léptek, ez a haló poraiban is örökre áldott nemes és nagy lelkü férfiú többek közt eme szavakat intézte hozzájuk: ,,Eddig együtt szenvedtetek, ezentul együtt dolgozzatok!" És együtt dolgoztak. ..."

A BALATONKENESEI REFORMÁTUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE BALATONKENESE KÖZSÉG MULTJA ÉS HATÁRA - IRTA: CZAKÓ GYULA BALATONKENESEI REFORMÁTUS LELKÉSZ -

EZEN KÖNYVECSKE TISZTA JÖVEDELME A BALATONKENESEI REF. EGYHÁZ ORGONA-ALAPJA JAVÁRA LESZ FORDITVA - PÁPA - NYOMATOTT A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDÁBAN, 1912

"....azon nagyfontosságu cél is lebegett előttem, hogy egy olyan könyvet adjak híveim kezébe, melyből mindenki megismerje egyházának mútját; s az egyház multjának megismerése szolgáljon a hit erősítésére.

E munka lapjain megörökíttetik az ősöknek az egyházhoz való ragaszkodása, szeretete és áldozatkészsége; mindez szülje ujjá a szíveket szeretetben, vallásos búzgóságban s áldozatkészségben....."

Az egyházmegye történetéhez az adatgyűjtés munkája már régen megkezdődött. Hrabowsky György, palotai, lajoskomáromi lelkész, senior, hangyaszorgalommal gyűjtögette az adatokat. Nagy értékü munka volna, ha megírta volna Dunántúl történetét, hiszen több, mint száz esztendővel élt előttünk s ami nekünk ma múlt, az őneki meg jelen volt. Az 1816. évi egyházmegyei gyűlés 9. pontjában felhívhatnak a lelkészek, hogy a gyülekezet kebeleben történt régi nevezetesebb dolgokról szóló irományokat hiteles formában a senior útján küldjék be a superintendenshez. Az 1870. évi püspöklátogatáskor is sok történeti adat jött össze. 1887-ben Gyurátz Ferenc, pápai lelkész (később esperes, majd püspök) akarta megírni az egyházmegye történetét, be is kérte a lelkészektől gyülekezeteik történetét, de Gyurátznak saját gyülekezete is annyi munkát adott, illetve ő maga annyi munkát keresett magának, hogy egy hosszú időt igény bevevő monográfia megírására nem maradhatott ideje. Az ekkor beékelődött történetek azonban igy is értékes forrásmunkák."

"És most száz esztendő multán istentiszteleteket tartunk, alig jöttünk ki a lyrai és drámai költészet ívelt dómjaiból, belépünk az elbeszélő költészet templomába, mely misztikus, mint az éjszaka és mesés, mint kelet szépsége, Istent áldani, hogy nemzetünknek megpróbáltatásoktól súlyos évtizedeiben ezeket a világitó lelkeket adományozta és hogy amikor ujra eljöttek a napok, melyekben Hungária ismét gyászfátyollal födi arcát és könnyek között zokogja „ nem szeretem ezeket", azoknak a lánglelkeknek fényénél megvilágosodhatunk, hősugarainál felmelegedhetünk. Ez az esztendő a Jókai esztendeje. Különösen nekünk komáromiaknak, mert mindaz, ami Jókaiban művészi érték és örökbecsű, míg egyfelől magyarságából, addig másfelől pátriájából fakad és táplálkozik.

Ezért hullott ránk özönnel a nagy mesemondó, az egész művelt világnak és egyetemes irodalomnak egyik leginkább kiemelkedő alakját megillető tisztelet babérkoszorujából a sok fényes levél a Petőfi Társaság komáromi nagygyülésén. "